udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 1 találat lapozás: 1-1

Névmutató: Hilbert Tamás

1999. október 11.

Erdélyi kitüntetettje is volt az Amerikai Magyarok Szövetsége által alapított Magyar Becsületrendnek. A Becsületrend ezüst érmét az amerikai magyarság jeles személyiségei mellett, 50 olyan amerikai anya vehette át, aki gyermekét megtanította szülei anyanyelvére, azaz magyarul. A szervezők úgy gondolták, hogy idén, az Amerikai Magyar Nemzetgyűlés összehívásának 70. évfordulóján nem amerikai magyarokat is kitüntetnek. Így lett a becsületrend kitüntetettje - Kovács László felvidéki római katolikus esperes, Csörgits József, a Horvátországi Magyarok Szövetségének elnöke, Buzás László, a VET csíki szervezetének elnöke és Sógor Csaba református lelkész Erdélyből. Nem amerikai kitüntetett továbbá Würst Erzsébet asszony, a MVSZ bécsi képviselője, Zabolai Csekme Éva és Baghy Lajos Svájcból, valamint Eőody Csaba Argentínából. A rendezvény díszvendégei és előadói között volt Martonyi János külügyminiszter, Jeszenszky Géza washingtoni magyar nagykövet és Hilbert Tamás, az Amerikai Magyar Nemzetgyűlés elnöke. /(Oláh-Gál Elvira): Kitüntetettek az Amerikai Magyar Nemzetgyűlésen. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 11./


lapozás: 1-1




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék